LÉGY ÖNMAGAD

A szépség mindenhol jelen van! Csak észre kell venni. Mindenben meg lehet látni. Örülni a felkelő napnak, melynek sugarai megsimogatják arcodat. Elmerengeni a holdon, az ég sötét kárpitján mosolygó csillagokon.

Budapest, 2014. október 20. - Prológus

Tudom, könnyű ilyen közhelyekkel vakítani. Mostanában azonban több dolog is történt porszem-életemben. A napokban egy balatoni vitorlásélmény örömére elkészítettem első kis diabemutatómat zenei aláfestéssel. Ma megírtam felnőttkorom első versét. Szonettformában. (Karácsonykor teszem közzé.) Majdnem negyven évi irodai munka után azt hittem, soha többé nem fogok tudni semmit magamtól-magamból csinálni. Miért? Mert szakítok időt magamra. Az irodai évek alatt is kellett volna. Ha megtettem volna, már tudnék zongorázni, verset vagy könyvet írni, képet festeni, társastáncokat táncolni. Szerencsére igaz, és egyben szintén közhely, hogy sohasem késő. De tanuljatok más hibájából (ritka kivételes képesség). Bármennyire is sűrű a napi teendői lista, iktassatok be fél-egy órát. Csak Magatokra. És ne a lista végén!  VV 

Budapest, 2014. október 24.

"Légy mindig készen. Élj úgy, mintha most, ebben a pillanatban kellene meghalnod."

Ez az idézet a tradicionális jóga egyik legnagyobb modern mesterétől, Szvámi Sivánanda Szaraszvatítól származik. Sokmindent megtudhattok róla, ha ellátogattok a www.sivananda.hu honlapra

Sivánandának sok ilyen mondata, aforizmája van, s ez egyik kedvencem. Látszólag éppen ellentétes ennek a honlapnak a filozófiájával. De ha jobban belegondoltok,  az ellentét csak látszólagos. Olyan, mintha a Nap keringene a Föld körül, noha mindnyájan tudjuk, épp fordítva van. Nem kell megijedni Sivánanda mondatától. Nem az a mondanivalója, hogy bármelyik percben meghalhatsz. Ez így van, akárcsak a Nappal és a Földdel. Másról, többről  van szó

Azt mondja nekünk ezzel a Mester, hogy éljük életünk minden percét tudatosan. Éljünk át igazán minden pillanatot. A nehéz, a szomorú, a dühös, az elkeseredett pillanatokat éppúgy, mint  vidámakat, örömtelieket, kellemeseket

Gondold át, hogyan élsz a mindennapokban! Felkelsz reggel. Mikor felhúzod a redőnyt vagy kinyitod az ablakot, kinézel-e, hogy süt-e a nap? Vagy éppen esik az eső? Képes vagy-e rámosolyogni a napra, élvezni egy pillanatra fényét, melegét? Képes vagy-e kihajolva az ablakon, kitenni arcodat az eső permetének, és csak a vízre, az éltető elemre gondolni? Ha erre spontán képes vagy, és csak ezután kezded el aznapi rutinodat, már készen vagy VV

Budapest, 2014. október 31

"Nem várok el semmit, csak adok,
Mint a fényes, gyönyörű csillagok"

A csillagok maguktól adják belső fényüket. A mi napunk is csillag, s fénye szüntelenül ránk ragyog. Ha nem így tenne, ez a gyönyörű földi világ nem létezne. Végy példát a napról, a csillagokról. Adj egy kedves mosolyt, egy biztató szót, egy szép gesztust. Mindenkinek. Minden nap. S egyszer csak meglátod a csillagok fényét mindenki szemében. Többet asztrológus-barátnőm nemrég megtartott vezetett meditációjából az alábbi linken hallhatsz: VV

http://youtu.be/BGBboX7YnII

 

Budapest, 2016. október

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 4
Havi: 9
Össz.: 1 480

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
LÉGY ÖNMAGAD - © 2008 - 2024 - omniavincitamor.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »